2013. december 25., szerda

Boldog Karácsonyt!

 


Csilingelő angyalszárnyak
lágyan szobámba szállnak. 
Hozzák az ünnep víg üzenetét
hogy a Gyermek földünkre lép.

Nem aranyban, bársonyban,  mázban.
Szegényen, hidegben, hóban, sárban.
De nem érzem a fagy leheletét, 
csak a nap süt felettem rég.

Lelkemben a Kisded üzenete ég, 
szeretete gyújt házunkban fényt. 
A világ reményt kap újra,
egyenes lesz életünk útja!


Minden kedves Látogatómnak kívánok:

Boldog Karácsonyt!

Békés Újesztendőt!

2013. december 14., szombat

Sajtroló

Nagyon régen nem jelentkeztem a blogon. Előzőleg már megemlítettem, hogy dolgozom. De arra álmomban sem gondoltam volna, hogy hamarosan egy teljes állással leszek gazdagabb. Pedig így történt. Így most heti 25 órában tanítok németet a Mercedes két központjában Stuttgartban. Ráadásul sikerült az óráimat olyan jól elosztani, hogy csak éppen annyi lyuk van két óra között, amíg átérek egyik helyről a másikra. Persze a 25 óra felkészülést is igényel és Nagyfiú iskolai és egyéb teendői is sokasodtak. Így amíg beállt a rend eltelt egy kis idő, de mostanra már kialakult a rendünk és a betegségünket is sikeresen túléltük. Egy hétig nyomtam az ágyat majd 40 fokos lázzal, Nagyfiú pedig felfázással. És ezt egyszerre. Elképzelhető mennyit pihentem. Azonban ez is elmúlt, jöhetnek a finomságok, elvégre hamarosan itt a karácsony!

Elsőként ötletnek egy könnyem elkészíthető sós sütit hoztam. Akiknek van habroló csöve, az minden gond nélkül elkészítheti,akinek nincs, az se búsuljon, a fakanálnyél vagy valami vékonyabb henger is megteszi.


Hozzávalók:

2 cs hűtött leveles tészta
1 db tojás

Töltelék:
2 ek liszt
2 dl tej

szerecsendió
fehérbors
1 tömlős sajt
tejföl

reszelt sajt

A leveles tésztát kiterítjük. Amennyiben fagyasztottat használnánk, 1-2 mm vastagra kinyújtjuk. Lekenjük a felvert tojással és 2 cm vastag csíkokra vágjuk attól függően, milyen nagy rolókat szeretnénk a hosszanti vagy rövid oldalán. A habroló csöveket vékonyan  beolajozzuk (a fakanalat/ papírcsövet betekerjük alufóliával és beolajozzuk). A csíkokat tojásos felükkel felfelé feltekerjük. A fakanálra kettőt is tekerhetünk. Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Hagyjuk kihűlni.

A krémhez a lisztből és tejből a fűszerekkel sűrű krémet főzünk. Amikor langyosra hűlt belekeverjük a krémsajtot és ha még nem elég krémes, egy kis tejfölt. Habzsák segítségével megtöltjük a rolókat, úgy hogy végüknél krém lógjon ki és a reszelt sajtba mártjuk.

Ez a krém remekül használható bármiféle sajtos töltött péksüteményhez.






JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. december 13., péntek

Szalámis rózsa - Blogkóstoló 13.

Régebben nagy élvezettel vettem részt, szinte az összes Blogkóstoló fordulóban. Mostanság azonban nagyon lelassultam ezen a téren. Mentségemre legyen mondva, hogy más téren pedig nagyon is felgyorsultam. De gondoltam, jelentkezem gyorsan és a sors oly kegyes volt hozzám, hogy Tündérkonyhát sorsolta ki. Tündi már megnyert egyszer engem ezen a játékon, s most rajtam volt a sor, hogy valamit Tőle válasszak. Gondoltam keresgélek majd szép komótosan. De erre nem került sor, mert megláttam ezt a szalámis rózsát és tudtam, hogy ez kell nekem. Hihetetlenül mutatós és nagyon finom péksütemény.


Hozzávalók:

600 g sima liszt
200 g teljeskiőrlésű rozsliszt
20 g élesztő
1 kk cukor
300 ml + 50 ml tej
1/2 ek só
100 ml étolaj

Az kétfajta lisztet tálba szitáltam, közepébe mélyedést készítettem. Az élesztőt a cukorral feloldottam 50 ml tejben és a liszt közepébe öntöttem összekevertem annyi liszttel, hogy nokedli sűrűségű legyen. 20 perc alatt megfuttattam. Hozzáadtam a sót és a többi tejjel kidagasztottam a tésztát. 10 percet pihentettem és 1 ek olajon ismét megdagasztottam. 20 percet pihentettem, majd ismét 1 ek olajon megdagasztottam a tésztát. Tálban letakarva duplájára kelesztettem.
Munkalapon finoman meggyúrtam a tésztát, 2-3 mm vastagra kinyújtottam. Ezek után akkora korongokat szaggattam a tésztából, mint a szalámi

váltakozva, kissé eltolva egymásra raktam 1-1 tésztakorongot és 1-1szalámit, 
 majd feltekertem az első korongtól kezdve, kissé megsodortam, 
 ketté vágtam, 
 és vágott felével lefelé tepsire állítottam a rózsákat. 

Amíg a sütőt bemelegítettem 200C fokra, kelt kissé a péksütemény, majd 25- 30 perc alatt készre sütöttem.  




JÓ ÉTVÁGYAT!