2013. március 27., szerda

Cukkinis kosárkák

Még az ünnepek előtt jól jön egy kis könnyű ebéd vagy húsvét után ejtőzésképpen valami diétás. Ez a fogás, ha kevés zsiradékkal készítjük, sovány sajttal szórjuk meg, megfelel eme kitételeknek.


Hozzávalók: 

4 db (1 kg) közepes cukkini (kb.4-5 cm átmérőjű)
1 kis fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csésze főtt rizs 

50 g reszelt sajt

A muffinformát vékonyan kivajazzuk, lisztezzük. 2 db cukkinit hosszában! vékony szeletekre gyaluluk. A maradék cukkinit szélesebb reszelőn lereszeljük. A rizst dupla mennyiségű vízben, némi sóval megpároljuk. A hagymát kevés zsiradékon megdinszteljük, hozzáadjuk a préselt fokhagymát, kissé összepirítjuk. A reszelt cukkinit rádobjuk, sózzuk és puhára, szinte krémesre pároljuk. A cukkinicsíkokat ráhelyezzük és azokat is megpároljuk pár percig, hogy jobban tudjuk őket formázni. A végén fedő nélkül kissé beforraljuk a levét. Összekeverjük a rizzsel.

     A muffinforma mélyedéseit kereszt alakban                
     kibéleljük  a cukkinicsíkokkal, belekanalazzuk                      A kilógó széleket ráhajtogatjuk.
     a tölteléket.
  
          Kissé lenyomkodjuk,                                                megszórjuk reszelt sajttal.

200C fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. A formában hagyjuk pihenni és egy lapát segítségével óvatosan szedjük ki. 






















JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. március 25., hétfő

Briós





A tészta ugyanaz, mint a fonott kalácsé, viszont a formázás a klasszikus briósé. Nem bonyolult, érdemes nekifogni, és bezsebelni a dicséreteket. Valamint nagyon praktikus tízórainak, uzsonnára, vajjal, lekvárral.


Hozzávalók:
500 g liszt
1 cs szárított élesztő/ 20 g friss élesztő
50 g cukor
1 cs vaníliás cukor/ fél citrom reszelt héja
2 db tojás + 1 tojásfehérje, abból a tojásból, amivel lekenjük a kalácsot
250 ml tejszín!

+ 1 tojássárgája lekenéshez

A lisztet  összekeverjük a szárított élesztővel. Amennyiben friss élesztőt használnánk, 50 ml langyos tejszínben egy kk cukorral futtassuk fel és ezután öntsük a liszthez. Adjuk a cukrot, vaníliás cukrot/ citromhéjat, a tojásokat és a fehérjét, tejszínt a liszthez. Keverjük össze és 10 percig hagyjuk pihenni. Kicsit olajozott/ lisztezett felületen dagasszuk meg alaposan a tésztát és letakarva kelesszük duplájára. Osszuk el a tésztát 100 g-os darabokra.

      Gömbölygessünk zsemléket,       2/3 részénél készítsünk nyakat,      lapítsuk el, nyomjuk be a  
                                                                                                              vastagabb részt,

          lyukasszuk óvatosan ki,               vezessük át a lyukon a               zsírozott muffin- vagy
                                                              tészta másik felét,                 briósformába helyezzük.
                                                                                                         
Kenjük le tejjel hígított tojássárgával, majd hagyjuk duplájára kelni, de legalább addig, míg kitölti a formát. Ismét kenjük le tojássárgával, hagyjuk megszáradni, majd 180C fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt süssük készre. 

Egy kis videós segítség a formázáshoz:






JÓ ÉTVÁGYAT!



2013. március 19., kedd

Fonott kalács 6 szálból

Nagyon közeleg a Húsvét, még ha az idő nem is utal erre. Ennek eredményeképpen egyre- másra jelennek meg a blogokon a különböző fonott és formázott kalácsok. Hát én sem akartam kimaradni ebből és a hétvégén fonott kalácsot készítettem 6-os fonással. Nem a saját receptemet használtam, kipróbáltam egy ismerős néni jól bevált kalácsreceptjét. Nagyon finom, máskor is minden bizonnyal fogom használni. Érdekessége, hogy sem tej, sem vaj, sem semmilyen zsiradék nincs benne. Ezeket tejszín helyettesíti.


Hozzávalók:
500 g liszt
1 cs szárított élesztő/ 20 g friss élesztő
50 g cukor
1 cs vaníliás cukor/ fél citrom reszelt héja
2 db tojás + 1 tojásfehérje, abból a tojásból, amivel lekenjük a kalácsot
250 ml tejszín!

+ 1 tojássárgája lekenéshez

A lisztet  összekeverjük a szárított élesztővel. Amennyiben friss élesztőt használnánk, 50 ml langyos tejszínben egy kk cukorral futtassuk fel és ezután öntsük a liszthez. Adjuk a cukrot, vaníliás cukrot/ citromhéjat, a tojásokat és a fehérjét, tejszínt a liszthez. Keverjük össze és 10 percig hagyjuk pihenni. Kicsit olajozott/ lisztezett felületen dagasszuk meg alaposan a tésztát és letakarva kelesszük duplájára. Utána osszuk el hat, ha 2 kisebb kalácsot szeretnénk 12 egyenlő részre a tésztát, sodorjuk ki egyenlő hosszú szálakra és a végeiket hegyezzük ki. Majd fonjuk össze a szálakat.

Segítséget a fonáshoz itt találtok:


Kenjük le kevés tejjel hígított tojássárgával és hagyjuk duplájára kenni. Ismét kenjük le tojássárgával a megkelt kalácsot, hagyjuk megszáradni és süssük 200C fokra előmelegített sütőben 10 percig, majd mérsékeljük a tüzet 180C fokra és 30- 35 perc alatt süssük szép pirosra a kalácsunkat! Rácson hagyjuk kihűlni.


 JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. március 16., szombat

Tzaziki

Ugyan még nincs itt a grillszezon, de nekem nagy kedvem volt grillezni. Még ha csak kontaktgrillben is. De akkor is kaptunk egy kis "fílinget" az igazi parázson sült ételekből. Ehhez pedig nálunk egyfajta salátának mindig tzaziki dukál. Nagyon szeretem a fokhagymát és az uborkát így együtt, s ehhez járul még a kapor, mennyei finomság születik, ha van erőnk kivárni, hogy összeérjenek az ízek.




























Hozzávalók:

40 dkg uborka/ 1 db kígyóuborka
200 g túró (legjobb a kissé krémes német túró)
200 g joghurt
1 ek olívaolaj
1 tk citromlé
1 ek kapor

bors
2-3 gerezd fokhagyma

Az uborkát nagylyukú reszelőm lereszeljük, kicsit állni hagyjuk. A túrót, joghurtot, olívaolajat, citromlevet összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a kaprot és a zúzott fokhagymát. Az uborkát kissé kinyomkodjuk és a mártásba tesszük. Alaposan összeforgatjuk és hűtőben legalább 1 éjszakát, de még jobb, ha 1 napot állni hagyjuk.


JÓ ÉTVÁGYAT!


2013. március 15., péntek

Vasalt csirkecomb gyömbéres szójás pácban

Lassan itt a grillszezon. Mi meg is nyitottuk egy remek csirkecombbal, csak mivel nem volt kedvünk tüzet szítani, kontaktgrillben készült el. Télen is tudunk így nyarat varázsolni a lakásba, no meg finom ízeket.


Hozzávalók:

4 db csirkecomb kicsintozva
100 szójaszósz
1 kb. 2 cm hosszú gyömbér finomra lereszve
1 citrom leve és héja
1 kisebb csili felaprítva
2-3 ek olivaolaj

A páchoz a szójaszószt, gyömbért, citromhéjat és pár csepp sitromlevet, meg a csilit, olajat összekeverjük egy tálban. a csirkecombokat egy fagyasztózacskóba tesszük, ráöntjük a páclevet, kinyomkodjuk belőle a levegőt, összefogjuk a zacskó száját, mondjuk egy sipesszel és a kezünk között forgatva, gyurmázva eloszlatjuk a páclevet a combok között. Így mindenhol fogja érni a páclé, mégsem foglal nagy helyet. A hűtőben legalább 2 órát, de még jobb, ha egy éjszakát érleljük a húst. Ezután lecsepegtetjük, a grillt előkészítjük és szép pirosra sütjük rajta. Salátával, friss kenyérrel a legfinomabb ebéd ez a szaftos hús. 




2013. március 13., szerda

Kakaós- diós zabkeksz

Nagyon szeretjük a zabkekszeket. De kissé borsos az áruk. Keresni kezdtem a receptek között s találtam is egy nagyon finomat, ebből készült az aszaltszilvás zabkeksz. Viszont az alapanyagok pirítása miatt kicsit hosszadalmas az elkészítése, amikor hirtelen sütnöm kell egy adagot, mert "annnyyyyyyira jó lenne holnap a kávémhoz" - mondja Életem Párja. Véletlen akadtam rá erre a receptre Stahl Judit Büntetlen örömök című könyvében. Kicsit persze ezt is átvariáltam és azóta ezt használom alapreceptnek. Bátran lehet variálni a kiegészítőket és minden alkalommal más és más ízeket kapunk.



Hozzávalók:

75 g zabpehely
150 g teljeskiórlésű búzaliszt/ simaliszt
150 g (barna)cukor
1 tk szódabikarbóna
1 tk fűszer (fahéj/ mézeskalács/ kardamom/ gyömbér/ stb.)
1 csipet só

150g olvasztott vaj
2 ek méz
fél rúd vanília kikapart belseje

1-2 ek tej, ha szükséges

Alternatívaként:

100 g aszalt gyümölcs/ pirított magok

A száraz hozzávalókat egy tálban gyorsan összekeverjük gyorsan. Közben a vajat a mézzel, vaníliával éppen hogy folyósra melegítjük, hozzákeverjük a keverékhez, ha kell adunk hozzá 1-2 kanál tejet (bár én ki szoktam hagyni) és a többi kiegészítőt, ha gondoljuk. Vízbe mártogatott teáskanállal (így kapunk szép kis kekszeket, mert sülés közben megnőnek) csinos kis halmokat rakosgatunk a tepsire és a végén kanállal ellapogatjuk, de ne túl vékonyra. 170C fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük, de ne égessük meg, mert keserű lesz az íze. Ebből a mennyiségből két tepsire való, kb 40 db kekszet kapunk.




2013. március 11., hétfő

Fehérkenyér ajándékba

Semmi extra, csak egy kenyér. Ajándékba magyar ismerőseinknek, akik hiányolják az otthoni ízeket. Ezért nem tudok, sajnos szeletes képet mutatni, s mivel még forrón lefotóztam, nem látszik, milyen szép cserepes lett. Reggel 6-kor bedagasztottam, 10-re ott illatozott a konyhában. Semmi bonyolult nincs benne és bárki elkészítheti otthon. Minimális befektetett munkával, teljes sikerélmény! Ezt garantálom!







Hozzávalók:

Öregtészta

200 g simaliszt (Type 405)
20 g élesztő
kb. 200 g víz

Előző este a lisztet tálba szitáljuk, az élesztőt feloldjuk 50 ml vízbe, a liszthez öntjük és annyi vízzel, hogy a nokedlinél kicsit keményebb tésztát kapjunk, összekeverjük. Fakanállal kicsit verjük, de éppen csak és lefedve a konyhapulton éjjel kelni hagyjuk. Reggelre hólyagokat vet és így jó. 

Kenyértészta:

1 kg simaliszt vagy kenyérliszt
öregtészta
1 ek só
kb. 500 ml víz

3 ek olaj


A lisztet egy mély tálba szitáljuk, elkeverjük benne a sót. Az öregtésztát feloldjuk 400 ml vízben, hozzáadjuk a liszthez és fakanállal elkeverjük. Annyi vizet adunk még hozzá a maradék 100 ml vízből, hogy össze tudjuk állítani a tésztát, nem baj ha ragad, de ne legyen folyós. 10 percet pihentetjük. A munkalapra öntünk 1 ek olajat és a tésztát ezen addig dagasztjuk, amíg szépen összeáll és elkezd a munkalaphoz, valamint a kezünkhöz ragadni. 10 percet pihentetjük, ismét megdagasztjuk 1 ek. olajon, most 20 percet pihentetjük. Az utolsó dagasztást is elvégezzük 1 ek olajon és letakarva duplájára kelesztjük a tésztát. Ez kb. 1-1,5 óra hossza, a helyiség hőmérsékletétől és páratartalmától függően. Ezután a tésztát lazán kézzel kinyomkodjuk egy lappá, megformázzuk és ruhával bélelt edényben/ kelesztőkosárban 1 órát pihenni, kelni hagyjuk. Közben a tűzhelyet előmelegítjük maximális hőfokon egy fedeles sütőedénnyel, ami lehet öntöttvas, agyag, fém, üveg. Az edény alját megszórjuk grízzel/ liszttel, óvatosan belefordítjuk a tésztát, kereszt alakban megvágjuk és a fedővel letakarjuk. A hőfokot 250C fokra mérsékeljük, gáztűzhely esetén maradhat a maximális fokozat. 50-55 percig lefedve sütjük a kenyerünket. Majd a fedőt levéve 230C fokon, gáz 6-os fokozat, a kellő pirulásig sütjük. A sütőből kivéve rácsra tesszük, vízzel megspricceljük és élvezzük, ahogy pattog, cserepesedik a kenyér. 








2013. március 9., szombat

Baconös csirkemellkoszorú

Nagy kedvencünk ez az egyszerű, de nagyszerű finomság. Hidegen, melegen, szendvicsbe, tízórainak. És ahány ház, annyi szokás, már ami az elkészítését illeti. Lehet torta-, kuglóf-, őzgerinc- vagy muffinformában
sütni, ahogy az alkalom és a kedvünk kívánja.


Hozzávalók:

1 db csirkemellfilé

bors
2-3 ek étkezési keményítő
200 ml tejföl
50-100 ml tejszín
2 db tojás
50 g sajt

2 cs bacon szalonna

A csirkemellet apró kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, összekeverjük a keményítővel.
A tejföl, annyi tejszínt, hogy a tejföl folyós legyen, tojást, sajtot egy tálban összekeverünk, 
hozzáadjuk a húst és alaposan összevegyítjük.

A formát kibéleljük a baconnal úgy, hogy a szélein kilógjon. Beleöntjük a masszát.
Betakargatjuk a kilógó és ha kell a maradék szalonnával. 200C fokra előmelegített sütőben, 
kb. 40-45 perc alatt szép pirosra sütjük.

5 perc pihentetés után egy hőálló tálra borítva, a másik felét is megpirítjuk. Itt én már grillezni szoktam, úgy gyorsabb és nem szárad ki az étel. Bár ez egy amúgy sem száraz fogás.



JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. március 7., csütörtök

Egy wok finomság

Szegény Wok-om szerettem volna már eredeti funkciójában  is használni. Mert többnyire csak kenyérsütés jut neki osztályrészül. De hogy arra milyen csodásan megfelel! Ráadásul volt még maradék a libamellből, azt is szerettem volna elhasználni. Összeszedtem az otthon található zöldségeimet és így született ez a kis egyszerű egytálétel.


Hozzávalók:

2 db vékonyra szeletelt sárgarépa
kis darab zeller
1 db kaliforniai paprika
1 db poréhagyma
szójaszósz
1 doboz kókusztej


maradék hús csíkokra vágva vagy 2 kisebb csirkemell filézve csíkokra vágva

1 csomag wok tészta

A wokot felforrósítjuk, beleöntünk 2-3 ek olajat, rádobjuk a pórét és folyamatos mozgatás mellett kissé megpirítjuk, majd rádobjuk a répát és a zellert is, azt is továbbsütjük, meglocsoljuk a szójaszósszal és kissé megsózzuk, majd hozzáadjuk a paprikát és a húst. Felöntjük a kókusz tejjel, készre pároljuk. Beletesszük a tésztát, 3-5 perc alatt puhára főzzük a tésztát. Ha kell vizet adunk hozzá.




2013. március 6., szerda

Párolt lilakáposzta

A libához készül, mert tökéletes párosítás, de igazság szerint évekkel ezelőtt csak úgy rábukkantam és elkészítettem. Azóta a párolt lilakáposzta csak is így készülhet. Amikor Anyukám pár éve karácsonykor kacsacombot készített, párolt lilakáposztát képzelt mellé. Mondtam is, hogy van egy remek receptem, itthon, Németországban. Viszont tudtam, hogy a húgommal egyforma szakácskönyveket vettünk anno, még szerencse, hogy nem messze laknak a szüleimtől, gyorsan elszaladtam hozzá és meg is találtam, amit kerestem. Most már fejből tudom készíteni! ;-D 


Hozzávalók:

1 kisebb fel lilakáposzta
2-3 db savanykás alma
50 g mazsola
citromlé vagy narancslé
olaj


A káposztát legyaluljuk, besózzuk és legalább 1 órát állni hagyjuk. Az almákat megmossuk, magházukat kivágjuk, felkockázzuk. A mazsolát megmossuk. Az olajat felhevítjük, az almát megpirítjuk, kissé megpároljuk rajta. Rádobjuk a kinyomkodott káposztát, hozzáadjuk a mazsolát (aki nem szereti, az se ijedjen meg tőle, a végére teljesen szét fog főni, csak az édes ízét lehet majd érezni), meglocsoljuk citrommal, sózzuk és 1,5 órán keresztül pároljuk. Ha elfogyna alóla a folyadék pótoljuk.

JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. március 4., hétfő

Szalvétagombóc

Nem! Nem főztem bele semennyi szalvétát! Még csak nem is a vékonyságára utal. Csupán arra, hogy régen damaszt szalvétába csavarva főzték illetve víz fölött párolták a rudakat, a mi vízenkullógónkhoz hasonlóan, amiket utána felszeleteltek és így tálalták fel. Nálam a maradék kenyér hasznosításának remek módja, mert nincs írott szabály, hogyan kell elkészíteni. A pár alap összetevőt, amit aláhúzva láttok úgy variálja, fűszerezni az ember, ahogy kedve tartja. Remekül fagyasztható. Tálalás előtt a kiengedett rudat csak kicsit át kell melegíteni forrásban lévő vízben vagy kevés olajon megpirítani a szeleteket, ahogy most én is tettem.


Hozzávalók:

mondjuk 400- 500 g maradék kenyér felkockázva
500 ml tej
1 hagyma nagyon apróra vágva
vaj

bors
kakkukkfű
rozmaring
2 db tojás
szerecsendió
petrezselyem felaprózva

A kenyérkockákat egy nagy tálba tesszük, a tejet felforraljuk, a kenyérkockákra öntjük és hagyjuk teljesen kihűlni. Közben néha megkevergetjük.
A hagymát 2 ek vajon üvegesre pirítjuk, a masszához adjuk, ráütjük a tojást, hozzáadjuk a fűszereket, sózzuk, borsozzuk és alaposan összekeverjük. Ha lágy lenne a massza, adunk hozzá 1-2 ek lisztet. Egy kb 50 cm-es folpack fóliát kiterítünk, annyi masszát teszünk rá, hogy szépen fel tudjuk tekerni. Nem árt kicsit kézzel megformázni a rudat. Majd feltekerjük a fóliát, a végét szorosan összetekerjük, mint a szaloncukornál a rúd alá hajtjuk. Ebből a mennyiségből legalább két vastag rúd lesz. Forrásban lévő vízbe tesszük, mérsékeljük a hőt és gyöngyözve fél órát főzzük a gombócot. 10 percet húzni hagyjuk és szeleteljük vagy a fóliában teljesen kihűtjük és így fagyasztjuk. 

JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. március 3., vasárnap

Egészben sült liba

Szegény liba, nem halálozott el hiába Lengyelországban. Hiszen beteljesítette vágyaim netovábbját. Mindig szerettem volna libát sütni egészben, de valahogy sohasem jött ki úgy a lépés. Még karácsonyra szántuk ünnepi ebédnek, de nem sikerült sorsát beteljesítenie, leszavazták.Viszont most feltétlen szükségét éreztem egy igazi jó kis libasültnek. Vendégeket is hívtunk, felbontottunk egy 18 éves tokaji száraz szomorodnit és csaptunk egy fejedelmi ebédet.

Előtte azonban 2 órán keresztül tokoztam az állatot szemöldökcsipesszel és így sem sikerült az összeset eltávolítani. Szerintem az egész libasütés legnehezebb része eme akció, a többit már elvégzi a sütő.


Hozzávalók:

1db 4-5 kilós liba

5-6 óra sütési idő

kb. 200 ml tejszín
étkezési keményítő

A kilógó hájdaraboktól megszabadítjuk az állatot, jó lesz majd zsírnak. A libát kívül, belül besózzuk, legjobb, ha a sütés előtti este. A szárnyait a testéhez kötözzük, a lábait egy spárgával összekötjük. Egy fedeles sütőedénybe fektetjük mellével lefelé, ennek híján egy tepsibe tesszük és alufóliával betakarjuk. 120C fokon sütjük egy órát, majd megszemléljük, hogyan is áll a libánk. Ha már sül, tovább sütjük, ha nem, emelünk a hőn 150C fokra. Újabb 1 óra elteltével a libánkat a hátára fordítjuk és a mellét megszurkáljuk egy vastagabb tűvel, hogy a zsír ki tudjon sülni, de csak szép lassan. Így a hús porhanyós marad, de nem lesz a libánk zsíros. A 3. óra elteltével a libát a hátára fordítjuk és itt is megszurkáljuk, közben, ha sok lenne  a zsír a liba alatt, leöntjük. Ha van húshőmérőnk, szúrjuk a 4. óra elteltével a liba combjába, amennyiben a belső hőmérséklet min. 70-77C fok vagy felette van, a libánk megsült, elkezdhetjük pirítani. Ennek hiányában, ha már látszanak az alsó comb csontjai, lassan készen lesz az állatunk. Feltekerjük a hőt 220-220C fokra és fedő nélkül a hátát ropogósra pirítjuk, majd megfordítjuk és a mellével is így járunk el. Ezután  tálra tesszük és 15-20 percet pihentetjük szeletelés előtt.

A zsírt egy edénybe szedjük, a megmaradt szaftot egy lábasban felforraljuk, tejszínt elkeverjük a keményítővel és hozzáadjuk a pecsenyeléhez, majd beforraljuk. Szalvétagombóccal, krumplipürével, párolt lilakáposztával tálaljuk. Ezek leírása következik!


2013. március 1., péntek

Tojás nélküli majonéz

Életem Párja lett figyelmes egy étterem-rendberakós showműsorban erre a receptre. Addig rágta a fülem, míg el nem készítettem. Amúgy sem volt otthon majonéz, tehát beadtam a derekam. Nem bántam meg, de megmondom őszintén, a hagyományos majonéz azért mégis csak az igazi. Viszont a legnagyobb kánikulában is lehet ezzel a variációval majonézes salátát készíteni a grillpartira és nem fog megromlani, mert ugye nincs benne tojás. 


Hozzávalók:

100 ml tej
1 tk mustár

bors
kb 200 ml napraforgó olaj (ki ne próbálja senki olívával, ehetetlenül keserű lesz!)

botmixer

Magas vékony edénybe, legjobb egy kancsó öntjük a tejet, hozzáadjuk a mustárt, sót, borsot és kicsit felverjük a botmixerrel. Ezután folyamatosan adagoljuk hozzá az olajat, miközben verjük. Lehet nem kell mind a 2 dl annak, aki kicsit folyósabban szereti.

És itt van még egy kis videó, hogyan kell tojásos majonézt készíteni (a tejes is ugyanígy készül):



A hozzávalók:

1 tojás
1 tk mustár
bors

citromlé
250 ml étolaj

A hozzávalók szobahőmérsékletűek legyenek.Egy magasabb falú  edénybe önteni a hozzávalókat, a botmixert lenyomni az aljára és lassan felfelé húzni, míg a kívánt konziszteniciát le nem érjük. Ennyi és kész a majonézünk!