2012. július 8., vasárnap

Hétvége

Az ember nem igen tudja néha kiszámítani, mit is hoz a jövő. Tegnap megvolt az évzáró az oviban. Nagyon jól sikerült. Nagyfiú remek átéléssel alakított egy földművest a színdarabban. Szinte minden család, már aki eljött, végig ottmaradt. Nem értem néhányukat, miért is hagyják ki ezeket az alkalmakat. Még az egyetlen Jehova tanúi család is ott volt, remekül elbeszélgettünk. Kiderült, hogy a mogorva kinézetű férj, egy remek humorú, csupaszív mackó. És a kőgazdag család is tud emberi lenni, mióta van egy kislányuk, akinek az élete nem sokon múlott. Nekem tanulságos volt ez az utolsó összejövetel. Mert ez volt az utolsó ebből a fajtából. Nagyfiú szeptembertől elmegy suliba és egy teljesen új fejezet kezdődik az életünkben.

Ezek után mivel már nem sok maradt a délutánból, elmentek a fiúk bicajozni. Én pedig leszedtem a babot, fűszernövényeket. Ha már tudtam gyönyörű zellert venni, annak a levelét is meg akartam szárítani. S már nagyban a dolgoztam, amikor Életem Párja telefonált, .hogy Nagyfiú elesett a bicajjal, jöjjek érte, de ne ijedjek meg. Mondanom sem kell, megijedtem. Hát mikor nagy nehezen megtaláltam őket, mert persze nem kaptam pontos eligazítást, melyik úton is mentek. Szegénykémnek teljesen lenyúzódott a jobb arca, felrepedt a szája. Rohanás a kórházba, végig sírt és a bicajozást okolta a balesetért. Még szerencse, hogy én ilyenkor nem vesztem el a lélekjelenlétem. Az a fajta vagyok, akit a kihívás adrenalinnal tölt el és még jobban tud koncentrálni. Szerencsére senki nem volt a balesetin. Rögtön sorra kerültünk. Nagyon bátor volt Nagyfiú. Szinte nem is sírt. De a száját meg kellett belülről varrni. Hát akkor igencsak le kellett fognom, de ténylegesen csak akkor sírt nagyon, utána már nem. Viszont amíg röntgenezték elérte a sokkos amnézia. Nem tudta miért van a kórházban, mi történt vele, hogy délelőtt még az oviban szerepelt is. No ez volt a vég, ott kellett maradnunk a kórházban. Szerencsére jó beteg gyerek. Elég neki, ha mesélek és nézhet dvd-t. Mivel gyorsan kitisztult az emlékezete, szépen evett, ivott, és nincs törése sehol, ma hazajöhettünk. Hát én hazaérve lettem olyan fáradt, hogy majd összeestem.

Most kipihenem a fáradalmakat és megpróbálom megírni az utolsó házi dolgozatot, hogy nem nyomja tovább kis lelkemet. :-))

9 megjegyzés:

  1. Jobbulást a fiadnak! Nekem a kislányom esett el biciklivel, neki "csak" agyrázkódása lett. Nagyon rossz volt, úgyhogy átérzem, mit éreztél.
    Dominika

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást kivánok a fiadnak! Jó,hogy ilyen esetben ura tudsz lenni a helyzetnek!Én rajtam mindig az ájulás volt,ha ilyen történt csemetémmel.De Én is felülkerekedtem rajta mindig:))

    VálaszTörlés
  3. JUj, mit olvasok!:-( Jobbulást a nagyfiúnak!!!! Szegénykém, és Te is! Meg még a dolgozat is...pihenj kicsit!

    VálaszTörlés
  4. Én is jobbulást kívánok a kisfiúnak. Én is jártam már így, csak akkor az én fiam feküdt az utca közepén törött kézzel...Szintén biciklizés volt...Meggyógyul hamar!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Lányok a kedves, bátorító szavakat! Nagyfiú már jól van. Amikor bátran nekilátott a túrókrémes kenyérnek, tudtam, hogy minden rendben lesz hamarosan. Csak eleget kell pihennie. De majd itthon leszünk és sokat játszunk, akkor meg megy a gyógyulás magától is. :-)) Meg a kis eperfagyitól, amit ma készítettem neki. Mert hogy sok fagyit kell ennie, hogy lelappadhon a feldagadt szája. ;-D

    VálaszTörlés
  6. Mozgalmas egy hétvégétek volt! Jobbulást kívánok! A fagyi jó gyógyszer! Kenyér?, varrott szájjal?, na ebből is látszik, hogy gyorsan gyógyulnak! :)

    VálaszTörlés
  7. Köszi Csilla! Még alszik a Drágám. Ilyen esetben nem nagyon akar aludni, de ha elaludt, akkor aztán mélyen és sokat. Ez a legjobb gyógyszer. És a kis szervezetük olyan ütemben dolgozik, hogy hamar regenerálódni tudnak. Mi meg alig bírunk észhez térni. :-))

    VálaszTörlés
  8. Jobbulást a fiadnak, szerintem mostanra már biztosan jobban is érzi magát és túl van a nehezén:) Szerintem ez minden gyerekkel előfordul, fiúknál meg főleg, de szerencsére tényleg gyorsan gyógyulnak. Legyen szép hetetek:)

    VálaszTörlés
  9. Köszi, Trollanyu! Már jól van, mert volt ereje szemtelenkedni is. :-)) Szóval hamarosan mehet megint oviba, hisz annyi jó programjuk van még ebben az utolsó két hétben.

    VálaszTörlés