2012. május 6., vasárnap

Bagett

Kíváncsi voltam. Hogyan is hat az Öregtészta bagettben. Mondhatom nagyon jól. Hogy nem lettek mutatósak, csak annak köszönhetőek, hogy nem volt megfelelő a sütési hőfok, mert el kellett vinnem a Nagyfiút úszni, s hogy visszaérjek levettem a hőfokot. Hiba volt! De legközelebb másként cselekszem. Viszont az íze remek volt, kívül ropogós, bár még nem cserepes, belül foszlós, mint a kalács. Ezt erősítette Életem Párja és a Nagyfiú is, aki másnap ebből akart vinni az oviba. Ez pedig azt jelenti, hogy tényleg finom. A gyerek ugyanis nagy gourmet.


Az alap Limara bagettje, némi változtatással az itteni lisztek tekintetében. 

Hozzávalók:

500 g kalácsliszt (Type: 550)
100 g tönkölyliszt (Tape: 1050)
  18 g élesztő
    1 tk cukor
200 g öregtészta 
kb 400 ml langyos víz
   1 ek só
   2 ek olaj

A liszteket keverőtálba szitálom, belemorzsolom az élesztőt, hozzáadom a cukrot kicsit összevegyítem egy fakanállal. Beleteszem az öregtésztát, sót és olajat, majd elkezdem a dagasztókarral alacsony fokozaton összekeverni a tésztát, miközben folyamatosan adagolom hozzá a vizet. Kicsit lágyabbnak kell lennie, mint a kenyérnél. Ha a tészta már teljesen összeállt, felkapcsolom nagyobb fokozatra és 10 percig dagasztom. Egy fóliával letakarva a duplájára kelesztem. Ez lehet 1 óra, de akár kettő is, liszt, helyiség melege, tészta sűrűsége, sok minden közrejátszik. Lisztezett deszkára borítom, négy felé vágom a tésztát, mindegyiket kinyújtom egy korongnak és egyik oldaláról feltekerem, mint a bejglit. kicsit kisodrom, amolyan nudli módra. Lisztezett tepsire vagy sütőzacskóba teszem és hagyom a duplájára kelni. A sütőt felmelegítem 220C fokra. A bagetteket pengével több helyen bevágom, a zacskóba bespriccelek és a száját összekötöm. A forró sütőben 25-30 perc alatt készre sütöm. Ha kivettem ollóval felvágom a zacskót, de nagyon óvatosan, mert a benne lévő forró gőz nagyon éget!!! Rácsra teszem hűlni a bagetteket, kicsit megspriccelem vízzel, hátha cserepesedik. Ha szerencsénk van, igen, ha nincs, akkor van pár "csokito" bagettünk: ronda, de finom. :-)


Finom, puha, ropogós

Kosárban mutatós, a szájban olvadós! :-)


JÓ ÉTVÁGYAT!

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Már nekem is kéne öregtésztát csinálnom...

    VálaszTörlés
  2. Ez úgy néz ki, amilyennek én szeretem: ropogós kívül, belül pedig fincsi puha... Nyam-nyam, jöhete reggelre hozzánk... ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. frissen ropogott, foszlós volt, másnap nem ropogott, de pihepuha volt. Szóval holnap veszem a sütőzacskót és jöhet az újabb experiment.

      Törlés